ÉLETRAJZOK
Rock 2004.09.06. 18:47
A banda tagjainak életrajzai itt találhatók.
ÉLETRAJZOK
JON BON JOVI (főénekes, gitáros)
Jon Bon Jovi a Bon Jovi zenekar legfontosabb dalszerzője és énekese. Ezenkívül ő a Vezér, aki irányítja a katonáit, az elsőszámú döntéshozó az együttes életében, legyen az nagylemez, kislemez, videó, turné vagy merchandise.
Egyaránt képes a zenével, a koncertezéssel és a dalszerzéssel, illetve a zene üzleti oldalával is foglalkozni. A Bon Jovi összes promóciós, marketing, eladási és kreatív problémáját, kérdését saját kezében összpontosítja és intézi. |
John Francis Bongiovi, egy fodrász apa és egy ex-Playboy nyuszi virágkötő fiaként látta meg a napvilágot 1962 márciusában. 3 fiú legidősebbjeként John New Jersey munkásnegyedében töltötte gyerekkorát. A rocksztárságon kivül sosem volt más karrierelképzelése, és ennek megfelelően a gimnáziumi évek alatt John Jersey-ben játszott jónéhány zenekarban. Az iskola végeztével a legendás new yorki stúdióban, a Powerstationben kapott munkát, mint mindenes, "lótifuti". A stúdió üres óráit felhasználva John elkészítette azt a demo kazettát, amelynek köszönhetően 1984-ben lemezszerződést kapott (valamint a neve is megváltozott).
A Bon Jovi-val elért hihetetlen siker mellett Jon két szólólemezzel is büszkélkedhet. Az első, a Blaze Of Glory 1990-ben jelent meg. Az albumon a Young Guns 2. című filmhez írt, illetve az által inspirált dalok szerepeltek, a címadó dal pedig vezette a listákat világszerte, valamint Oscarra, Grammy díjra és Arany Glóbuszra is jelölték, mint a legjobb filmben szereplő betétdal. Az Arany Glóbuszt haza is vitte Jon és bár nem nyert sem Oscart, sem pedig Grammy-t, de abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a filmes díjátadó ünnepségen élőben előadhatta a Blaze Of Glory-t.
Jon második szólólemeze 1997-ben jelent meg. A Destination Anywhere jóval mélyebb szövegvilágot mutatott, mint bármely korábbi albumon. A kritika nagyon pozitívan fogadta a lemezt, külön kiemelve, hogy zeneileg és technikailag is sokkal kisérletezőbb a lemez hangzása. Jon szólóteljesítményének szerves része az a 45 perces film, amely szintén a Destination Anywhere címet kapta és a lemez "videoklippjeként" szolgált. Az album legfontosabb szövegrészeit felhasználva Mark Pellington rendezte a filmet, amelyben Jon mellett Demi Moore, Whoopi Goldberg, Annabella Sciorra és Kevin Bacon is szerepet kapott.
A Destination Anywhere-el Jon két vágyát elégítette ki, hiszen mind zenei, mind pedig filmes ambícióit sikerült többé-kevésbé megvalósítania. 7 éves színiiskolai tanulás után cserélte fel a rockszínpadot a mozivászonra. Amíg más rocksztárok minimális sikerrel valósították meg ezt a váltást, addig Jon kivételes sikert mondhat magáénak. Az apró, ám meggyőző alakítást a Moonlight And Valentino című film szobafestőjeként - amiért a Motion Picture Club's Premiere Performance diját is kiérdemelte, mint legjobb "új" színész - további szerepek követték, egyre fontosabb alakításokkal, amiket a kritika is pozitívan ítélt meg. John Duigan The Leading Man című filmjében egy Londonban dolgozó színészt alakít, míg további filmjeiben játszott egyedülálló bárpultost, nagymenő drogdílert, szerelmi háromszög vesztesét, megjavult szélhámost. 1999 elején Jon 4 hónapot töltött Máltán, valamint Rómában az U-571 című film forgatásán, ami egy második világháborús akciófilm, olyan sztárokkal, mint Harvey Keitel vagy Matthew McConaughey. Legutóbbi szerepe a Pay It Forward című filmben volt, Kevin Spacey és Helen Hunt partnereként. Azonban Jon elsőszámú szerelme a zenélés és egyelőre nem szándékozik a "kenyérkereső" foglalkozását abbahagyni.
Jon gyakran használja fel ismertségét, hogy segítsen a rászorulókon. Rendszeresen vesz részt időt és energiát nem kímélve különböző jótékonysági szervezetek rendezvényein, különösen a Special Olympics áll közel hozzá. 1999 júniusában Jon volt a házigazdája annak a rendezvénynek, amelyet szülőhelyén New Jersey-ben tartottak az autista gyerekeket segítő alapítványok támogatására. Több, mint félmillió dollárt eredményezett ez az egyetlen este.
A bevallottan munkamániás Jon-nak a zenén kívül szinte nincs hobbija. Azonban mindennap fut, vagy edz, és nagyon komoly amerikai futball rajongó. Mint "örökös" keleti parti, Jon-nak egy new yorki lakása is van, a new jersey-i háza mellett, amelyben - gyerekkori szerelmével, most - feleségével Dorotheával, és 2 gyermekével, Stephanie Rose-al és Jesse James Louis-al él.
RICHIE SAMBORA (vokál, gitáros)
Egy 1983-as new jersey-beli rádióshow után Richie Sambora odalépett Jon Bon Jovi-hoz, és közölte, hogy nekik együtt kellene zenélniük, és hogy neki kell a Bon Jovi gitárosának lennie. Tehetség és jövőbelátás egyben.
Richie Sambora 1959 júliusában született New Jerseyben, és a közeli Woodbridge-ben töltötte gyerekkorát. 12 éves korában kapta szüleitől első gitárját, és azonnal elkezdte a hangszer 'kitanulását'. |
A tehetséges gitáros (fő hatásokként Eric Claptont, Jimmy Page-et és a Beatlest nevezi meg), már 15 évesen a new yorki és new jersey-i zenei színtéren játszott, olyan zenekarokban, mint a Mercy, vagy a Duke Williams And The Extremes, mielőtt találkozott volna Jon Bon Jovival.
Richie gitártudása azonnal egyértelmű volt, azonban a dalírásban, valamint az énektudásban vállalt szerepe méginkább a zenekar központi, fontos részévé tette. A zenekar slágereinek legnagyobb részét Jonnal közösen írják, és az énekharmóniák a dalokban a csoda határait verik. Richie gitárjátéka minden Bon Jovi dalnak jellegzetes hangzást biztosít. Élő játéka pedig a kritikusok által napjaink egyik legelismertebb, a rajongók által pedig a legkedveltebb gitárossá tették.
Azonban több, mint 10 év után a zenekarban, rengeteg turnét és albumokat követően, Sambora úgy érezte, hogy kicsit szeretné más zenei vonalon is kipróbálni magát, továbbfejleszteni gitártudását és újraértelmezni magát, mint zenész.
Első szólólemeze, a Stranger In The Town, 1991-ben jelent meg. Az album hozzájárult, hogy felfedezze az addig elhanyagolt stílusokat, valamint jócskán kiszélesítette Sambora hallgatótáborát is, és segített abban, hogy Richie-t ne csak, mint a Bon Jovi gitárosát ismerjék el, hanem mint önálló dalszerzőt, énekest is. Az album ezenfelül lehetőséget adott neki, arra, hogy egyik régi nagy példaképével, Eric Claptonnal, közösen muzsikálhasson, a Mr. Bluesman című számban. A zenekarhoz való visszatérése előtt sikeres koncertturnén is bemutatta az album zenei anyagát.
7 évvel később, 1998 tavaszán, Richie második szólóalbuma is megjelent. A lemez ismét a Bon Jovitól zeneileg távolabb álló Richie-t mutatta be, aki a gitár mellett, mint dalszerző és, mint énekes is újra csillogatta zenei tudását. A szövegek befelé fordulóbbak voltak, a zenei paletta pedig a lassú, nyugodt daloktól a keményebb, rockos dalokig mindent átölelt. A zenekaron kívüli sikerein felbuzdúlva, Richie további projektekben vett részt. Az amerikai kosárlabda bajnokság számára, valamint egy új tévésorozathoz is készített dalokat.
Bár Sambora elsősorban a nyugati parton él Los Angelesben feleségével, a színésznő Heather Locklearrel, valamint lányukkal Ava Elizabeth-el, azonban ha a munka a stúdióba szólítja, akkor a keleti parton Jonéknál húzza meg magát a felvételek alatt.
TICO TORRES (dobos)
A kubai szülőktől, 1953-ban született Hector "Tico" Torres, Manhattanben nőtt fel, azonban gyermekkorában sokat megfordult szülei hazájában is, a latin hangzások és ízek között. Már fiatalként vonzódott a zenéhez és 14 évesen meg is vásárolta első dobfelszerelését. Tanár nélkül, önmagát oktatva fejlesztette magát és hamarosan a helyi koncerteket komoly stúdiómunka váltotta fel, többek között Chuck Berryvel és Miles Davissel is. Amikor megkeresték, hogy doboljon a Bon Joviban, Torres már egy harcedzett zenész volt, hosszú turné- és stúdiótapasztalattal. |
A nyolcvanas és kilencvenes években Torres adta a zenekari hangzás alapjait, és szerves része volt a csapat világsikerének is. Turnék alatt nagyon sokszor firkált, rajzolgatott, akármerre járt, legyen az hotelszoba, vagy éppen a turnébusz. 1993-ban döntött úgy, hogy komolyabban ki kell aknáznia a magában rejlő másirányú érzékeket. Festékeket, vásznakat vásárolt, és nagyon komolyan belefogott a festészetbe. Tanár ekkor sem segítette az előrehaladását, de, mint a dobolásban, Tico itt is született tehetségnek bizonyult.
Figuratív, elmosódott, színekben gazdag képeit nagyon sokáig csak a közeli barátok és a család láthatta, és Torres csak hosszú rábeszélés után egyezett bele, hogy képeit a nagyközönség előtt is bemutassa. Többszáz gyűjtő előtt mutatták be a képeket, óriási siker volt, a képek fele az első bemutató után azonnal elkelt. Azóta Torres minden munkáját nagy figyelem követi nem csak a kritika, hanem a gyűjtők felől is az egész világon. Tico Floridában saját galériát is nyitott, stílusosan Art De Tico néven.
Torres egyik legújabb projektje olyan gipszből készült golf és teniszütők készítése, amely a sport sztárjainak kezéről vannak mintázva, és ezek eladásából jónéhány jótékony szervezetet támogatnak. Torres sokszínűségét jól mutatja, hogy a Bon Jovi dobosának sikerét és ismertségét, teljes mértékben össze tudja egyeztetni a művészvilággal, és annak relatív zártságával. A rock'n'roll dobosból igazi művész lett.
DAVID BRYAN (Vokál, billentyűs)
David Bryan 1962-ben született New Jersey-ben, és 7 éves korától tanult zongorázni, majd a világhíres new yorki Julliard Zeneiskolába járt. Ez egészen addig tartott, amíg rá nem jött, hogy valami "Schubertnél keményebb és komolyabb" zenével szeretne foglalkozni. David volt az első tag, akit hivatalosan felkért Jon, hogy szálljon be a Bon Joviba, amikor még David az Atlantic City Expressway tagja volt. |
Bryan tanult játékával, valamint vokális teljesítményével is hozzájárult, a Bon Jovi sikeréhez és ahhoz, hogy mind az albumokon, mind pedig a koncerteken, a zenekar a nyolcvanas és kilencvenes években is az egyik legfontosabb együttes tudott maradni. Ezenfelül, mint a zenekar állandó poénfelelőse is jeleskedett, jókedvet kölcsönözve a felvételekhez és a hosszú turnékhoz.
Azonban az állandó felvételek és világturnékat követően David úgy döntött, hogy visszatér a gyökereihez és egy teljesen instrumentális albumot adott ki. Első szólómunkájának az On A Full Moon címet adta. A független kiadásban megjelent albumon, amelyet Bryan írt és Ő volt a producer is, elsősorban zongorára épülő témák sorakoztak, amikben előbukkant a new age, a blues, a jazz és a rock is.
Ezenfelül Bryan jónéhány egyéb projektnek is szerzett zenét, többek között a Netherworld című filmhez is, illetve dolgozott Dr. John-al is. Legutolsó munkái között zenés színházi művek szerepeltek.
Az elmúlt két évben Bryan keveset dolgozott, egy súlyos kézsérülés miatt. Bár a probléma miatt akár a további zenei karrierje is megkérdőjeleződött, ő komolyan vette orvosai tanácsát és kizárólag a pihenéssel töltött hosszú hónapokat. A sérülésből 100%-osan felgyógyult, így Bryan újra teljes erővel koncentrálhat az új Bon Jovi album munkálataira.
A new jersey-i "bennszülött" a mai napig az államban él feleségével és ikreivel, Gabrielle Lunaval, és Colton Moon-al, akik már alig várják új testvérük érkezését, aki a tavasz utolsó hónapjára várható a Bryan családba.
|